Pétert gyerekkorom óta ismerem, gyakorlatilag már az általános iskolában kikristályosodott számunkra, hogy mi egy pár leszünk, ha törik, ha szakad. 32 évesek voltunk már, de az esküvő valahogy kimaradt. Annyira egyértelmű volt a kapcsolatunk, hogy nem tartottunk igényt arra, hogy hivatalos keretek közt is meg legyen erősítve (főleg Péter nem, ahogy ez lenni szokott :-).

Elképesztő boldogságban éltünk, mindenünk megvolt, egészség, szeretet, nem kerestünk rosszul és Kata lányunk is szépen cseperedett, aki akkoriban volt 3 éves. Diósdon laktunk egy családi házban, Kata sokat játszott a kertben, én 6 órában dolgoztam és hála az égnek Pétert sem szipolyozták ki túlságosan a munkahelyén, így sok időt tölthettünk együtt. Azt hiszem elmondhatom, hogy valóban egy ideális családot alkottunk és olyan közeget teremtettünk a lányunknak, ahol nem csak fizikailag, de pszichésen is szépen fejlődhetett.

Emlékszem, május volt és Kata elé mentem az oviba, mikor arra lettem figyelmes, hogy nem szalad elém, ahogy szokott, hanem az ovi udvarán szomorkodik. Odamentem hozzá és megkérdeztem, mi a baj. Hát kiderült, hogy ma a szülőkről beszélgettek és megtudta az óvó nénitől, hogy mi nem vagyunk az apjával férj és feleség, mert nem házasodtunk össze. Hiába mondtam neki, hogy ez butaság, csak hüppögött, hogy akkor én biztos nem is vagyok az anyukája és az apukája sem Péter, nem tudtam megvigasztalni, de úgy voltam vele, hogy majd biztos elmúlik ez és minden visszaáll a rendes kerékvágásba.

De nem így történt, mert hosszú hetekig ez volt a téma, hogy anya meg apa nem házas, úgyhogy elhatároztuk, egybekelünk. Elkezdtük szervezni az esküvőt, amiben Kata is aktívan részt vett, elmagyaráztuk neki, hogy összeházasodunk, nagyon boldog volt, együtt választottunk menyasszonyi ruhát, meg neki is koszorúslányosat, kis cipőt, világoskék köveket a hajába, úgyhogy megkezdődött egy nagyon vidám és izgatott időszak. Augusztus végére nagyjából összeállt minden, a helyszín, a vendéglista, az ételek, a torta, meg persze apa ruhája is.

Férjhez adott a lányom

Egy vidéki kastélyt választottunk, óriási kerttel, rengeteg növénnyel, virággal és csodálatos szökőkúttal, itt mondtuk ki a boldogító igent és Kata adhatta oda nekünk a fehér arany karikagyűrűket (amit szintén közösen választottunk), ettől teljesen megnyugodott, hogy ő most akkor végre összeadta a szüleit és így már hivatalosan is van apukája és anyukája. Másnap persze elmesélte az oviban, hogy ő csinált nekünk esküvőt és ő adta oda a gyűrűket és tulajdonképpen ő már komoly felnőtt nő, hiszen mekkora dolog volt már egy ilyen nagy partit összehozni és legyünk hálásak, hogy az ő segítségével lettünk mi is teljes értékű felnőttek. Elképesztő cuki volt a kis csaj és persze nem bántuk meg a dolgot, nagyon jól éreztük magunkat, álomszép fotók készültek rólunk és tulajdonképpen hálás vagyok a lányomnak, hogy férjhez adott! :-)

Raffaello karikagyűrű

Ezt a csodálatos karikagyűrűt választottuk Kata segítségével. :-)