Álmaimban Amerika...

20 éves voltam és nyári munkásként dolgoztam egy étteremben Budapesten. Érettségi után nem akartam egyből továbbtanulni, mert úgy voltam vele, keresek egy kis pénzt, aztán meglátom mi lesz. Az éttermi munka eléggé tetszett, nem volt semmi bajom a túlórákkal sem, bulinak fogtam fel az egészet. Emlékszem, július volt, elképesztő hőség. Alig tudtam aludni éjszaka, csak forgolódtam, mikor végre olyan hajnali 3 körül elnyomott az álom és azt álmodtam, hogy Amerikában vagyok!

A Central Parkban sétálgattam, amit persze csak a filmekből láttam addig, körülöttem valóságosnak tűnő emberek, sokan kocogtak, sétáltak és beszélgettek, persze magyarul, hiszen az álmok furcsa dolgok. Mikor elérkeztem egy kis tóhoz, leültem egy padra és csak úgy nézelődtem szerte-szét, amikor megláttam Őt. Magas volt, göndör, barna hajú és zöld szemű, szintén a kis tó partján üldögélt és egy vastag könyvet olvasott. Nem tudom, de azt éreztem, hogy közöm van hozzá és hogy szeretem. Felálltam, odamentem hozzá és beszélgetni kezdtünk, összeforrt a tekintetünk és valahogy olyan nagyon meghitt volt az egész. Aztán felébredtem és bementem dolgozni.

Teltek múltak a hónapok, és ahogy lenni szokott az álmokkal, már nem is emlékeztem rá, mikor is édesanyám boldogan mutatta nekem, hogy levelet hozott a postás és azt írja a New York-i nagybátyám, hogy menjünk ki hozzá a családdal egy kis vakációra, mert már vagy 10 éve nem látott bennünket. Nekem valahogy meg sem volt, hogy él egy rokonunk Amerikában, mert annyira nem tartottuk napi szinten a kapcsolatot, szinte csak karácsonykor jött egy-egy képeslap és amíg kisebbek voltunk néhány játékkal és ruhákkal megpakolt csomag. Mondanom sem kell, irtó izgatott lettem, hogy én, meg Amerika, és repülés, szóval gyorsan lezavartam a tennivalókat, kértem szabadságot a melóban, nagybátyám pedig lefoglalta nekünk a repülőjegyet és irány az Egyesült Álmok! :-)

New York

New York látképe a háttérben derengő Central Parkkal.

Megérkeztünk szerencsésen, nagybátyám fogadott bennünket a reptéren, majd még jó pár óra autózás után megérkeztünk Brooklynba a lakásához. Pár nap múlva, mikor már megszoktuk a kintlétet és elkezdtem merni is használni az angol nyelvvizsgára tanultakat, úgy döntöttem, hogy elmegyek egyedül lófrálni egyet (az ősőknek elég volt már a felfedezésből és inkább csak együtt szerettek volna lenni, beszélgetni), felfedezni a várost és sétálni mentem. Mikor beléptem a Central Parkba, akkor villant be, hogy álmomban már jártam itt! Nagyon furi érzés volt! Találtam egy kis tavat is, persze nem pont úgy nézett ki, mint álmomban, de szép volt, rengeteg vadkacsa úszkált benne békésen megférve a hatalmas tengeri sirályokkal. Leültem hát egy padra a többórás gyaloglást kipihenni, de nem ült senki a mellettem lévő padon, mint álmomban. Meg is mosolyogtam magam, hogy milyenek vagyunk mi emberek. Igazából nem hiszünk abban, hogy az álmunk valóra válik, de mégis a szemünk sarkából figyeljük hátha… Egy óra ücsörgés után elindultam a parkon át a Cosmopolitanba, amit ugye feltétlen látni kell, ha már erre jár az ember.

Central Park

Ez az a bizonyos kis tó a Central Park közepén.

Útközben John Lenon háza előtt haladtam el, megálltam szemben egy kis bódénál venni egy hot-dogot (mondanom sem kell, hogy a kis költőpénzemből komolyabb ebédre nem futotta). Fizetés után nagy műgonddal igyekeztem elmajszolni jól megérdemelt ebédem, mert ugye a mustár elég szépen mutat az ember leányának a hófehér blúzán, ezért a figyelmem az utca forgataga helyett kizárólag a hot-dogra koncentrálódott. Így történt, hogy néhány hangos kiáltást és egy kavargó porfelhőt követően a földön találtam magam egy bringás sráctól 2 méterre, aki szitkozódva tápászkodott fel a földről az eldőlt bringája mellől és legnagyobb meglepetésemre magyarul dícsérte kedves édesanyám le és felmenőit.

Ezen én úgy elkezdtem vinnyogva röhögni, hogy a srác lemerevedett, nem értve, hogy akkor most mi is történik. A nevetéstől fulladozva csak annyit tudtam kinyögni, hogy magyar vagyok nem turista. Ezen aztán ő is teljesen készen lett és kifulladásig röhögtünk egymáson meg magunkon, meg azon, hogy a csodával határos módon a hot-dogom megmenekült, mert ahogy bukfencezve gurultam végig porban feltartott kézzel óvtam a kajám egészségét, úgy hogy még egy kis mustár sem cseppent le róla. Mikor aztán nagynehezen magunkhoz tértünk, helyrehoztuk a ruhánkat, amennyire lehetett és késő délutánig dumáltunk a parkaban. Így történt, hogy nem jutottam el a Cosmopolitanba, viszont megismertem Gábort, aki mint mesélte, ösztöndíjjal van kint a műszaki egyetemen és egyáltalán nem vágyik vissza abba a kis országba, melynek nyelvén imént még virtuózan ecsetelte, hogy hová is kíván engem. A beszélgetést újabb és újabb találkozások követték, még az ősöknek is bemutattam Gábort, akikkel egyből megtalálta a hangot. Vészesen fogyott az idő a vakációnkból, így megbeszéltük, hogy majd skypon, meg minden létező módon tartjuk a kapcsolatot, de így is nagyon szomorúra sikerült az elválás..

amerikai lánykérés

Fél év telt el, amikor Gábor izgatottan hívott a hírrel, hogy nagyon jó lett a tanulmányi eredménye, ezért magasabb ösztöndíj-kategóriába sorolták és emelett még napi pár órás állást is vállalt egy futár cégnél, úgyhogy szépen kér arra, hogy menjek vissza hozzá a Nagy Almába és ha összehúzzuk magunkat ebből a pénzből elleszünk. Mivel az életem és a karrierem legelején voltam, úgy gondoltam miért is ne próbálnám meg. Irány kalad-ország! Decemberben már újra kint voltam és együtt éltük át New York káprázatos, karácsonyi forgatagát.

Teltek-múltak a hónapok, nekem is sikerült egy félállást vállalnom egy közeli kávézóban egy intenzív nyelvtanfolyam elvégzése után, így már végképp nem volt panaszra okunk. Egy tikkasztóan meleg júniusi délután a Central Parkban futottunk össze egy kávéra, ahogy megbeszéltük, de már messziről kiszúrtam, hogy Gábor elég furcsán viselkedik. Kezdtem is aggaódni, hogy akkor most mi a szösz, mert ugye az ember egyből a legrosszabra gondol. De a legnagyobb meglepetésemre, zavartan kotort elő a zsebéből egy kis dobozkát, és térdenállva kérte meg a kezem a kis tó partján, a Central Park közepén. Így vált valóra az álmom, még most sem ocsúdtam fel, hogy ez egyáltalán lehetséges. Persze Gábor egyáltalán nem göndör és a szemei sem zöldek, de ezt egyáltalán nem bánom! És a dobozkából előkerült az a kis tárgyacska, ami azóta is a legbecsesebb a számomra: egy gyönyörű, fehérarany eljegyzési gyűrű. :-)

Baroness eljegyzési gyűrű

És az én gyönyörűséges eljegyzési gyűrűm… :-)

Vágyrajárók

Mikor itt vagy, helyükre kerülnek a zoknik a földről, kisuhannak az ablakon a porcicák, a fogrém is szégyenkezve mászik alá a tükörről, hogy újra ragyogó legyen, hiszen ha jössz, minden ünneplőbe öltözik.

Belépsz és megtelik élettel a lakás.

A falak mosolyognak, a tér kitágul, mit eddig börtönnek és kalitkának hittem, szivárványos mennyország lesz, az óra mutatója megáll, kimerevedik, lépteid alatt boldogan nyikorog a parketta.

Körbenézel, kihúzod a fiókokat, megszereled a konyhaszekrényt, kibogozod a kábeleket, megmutatod, miért nem működik már hetek óta rendesen a porszívóm.

Férfi vagy, erős és határozott, közben csetlő-botló kisfiú, aki elpirul, mikor meglát egy kósza fehérneműt az ágyamon, jaj, nem pakoltam el, ne haragudj, alig volt időm, ugyan semmi gond, igazán szépek a csipkék.

Előveszem a bort, persze jég hideg, azóta bent áll, mióta várlak, tehát hetek óta. Vettem ásványvizet is, süt a nap az erkélyre, próbálom nem leejteni az üveget, hidd el, nem szoktam itthon magas sarkúban flangálni, csak tetszeni akarok neked. Persze felnevetsz, hogy túlzásba viszem, bújjak bele bátran a kutyusos mamuszomba, kicsit libidó csökkentő, de kit zavar, hiszen csak barátok vagyunk, átjöttél hogy megnézd, hol lakom, hogy élek, milyen az a zug, ahonnan irogatok veled, a monitor, a betűk, az asztal és a hamutartó.

Kimegyünk az erkélyre.

Két rozoga székem van, cserébe megmutatom a hatalmas napernyőt, amit még apám szerelt fel ide a korlátra, nem tudom kinyitni, segítesz, lassan hullik alá a potyogó kosz, ami a hideg téli hónapok alatt összegyűlt a redők között.

Nincs dugóhúzóm, de megoldod, hiszen férfi vagy, olyan nincs, hogy a nedű bent marad.

Töltesz nekem, koccintunk, mire igyunk, a tavaszra, egészségedre.

Az első korty savanyú, égeti a torkom, összeráncolom az arcom, mint aki citromba harapott, te gyorsan iszol és mesélni kezdesz.

Először csak a felszínen úszunk, hát mi van veled, munka, család, hogyan alakul az életed, jól vagyok köszi, rengeteg minden történik, hisz tudod, naponta írunk egymásnak, csak ritkán találkozunk.

Esteledik, már lent vagyunk a mélyben, a kapcsolatunkról beszélgetünk, a közös múltunkról, a hibákról, a félresikerült helyzetekről, elfogyott két üveg bor, nagyrészt te ittad meg, kezd fátyolos lenni a tekinteted, ellazultál már, átadtad magad a helynek és az érzésnek, hogy együtt vagyunk.

Jól érzed magad, puha vagy, egészen lágy és befogadó, én feszült, félénk és távolságtartó, nem tudom elengedni magam, annyira furcsa, hogy itt vagy, annyira örülök, hogy befeszülök tőle.

Tegyél be valami zenét, mondod, rád bízom, keress valamit.

Sötét van, fázni kezdünk, bejövünk az erkélyről, leülünk a kanapéra, hozok rágcsálni valót, zavartam csipegetem a sajtos pogácsát, egy merő görcs a gyomrom. Te hátradőlsz és mosolyogsz, kicsit berúgtál, jól áll, még sármosabb leszel tőle, megpattannak bennem az erek, annyira kívánlak, ötszáz évet adnék az életemből, ha hozzád érhetnék, de nem lehet.

Vágyrajárók

Közelebb ülsz és ráteszed a combomra a kezed.

Nagyon jó itt nálad, mondod, és elkomolyodsz, eltűnik a kisfiú és kiül a felszínre a férfi, az őserő, a hódító, a Casanova. Érzed, ahogy megremeg a lábam, tétovázol, hogy messzire mentél-e, esetlenek a mozdulataink, egyszerre kívánom hogy menj el innen és maradj itt örökre.

Ülünk a kanapén, hanyagul fújod ki a cigaretta füstöt és az egyik karodat a vállam fölé teszed, nem érsz hozzám, figyeled, mit lépek.

Hátradöntöm a fejem, hogy a karodon pihenhessen, és ezzel átszakítom a gátat, szabad jelzést adok neked, hogy tégy velem amit akarsz.

Leteszed a poharat, és nagyon lassan hozzáérsz a kezemhez. Beleborzongok, bizsereg a testem, behunyom a szemem, érzed, hogy elejtetted a vadat, tiéd a préda, én pedig rózsaszín cipellővel sétálok bele a csapdádba.

Mennem kell, mondod.

Összeroppanok, fájni kezd a világ, nem akarom hogy itt hagyj, hogy egyedül maradjak megint, de nem mondhatom, hogy aludj itt, nem lehet.

Felveszed a kabátod, megölelsz és a szám két sarkába adsz puszit, hajszál híján csók, de mégsem az.

Szeretem, hogy barátok vagyunk, mondod halkan, és kisétálsz az ajtón.

A zoknik megint előugranak a fiókból, megtámadnak a porcicák és újra koszos lesz a tükör, kihűlnek a falak és idegesítően nyikorog a parketta.

Talán nem látlak soha többé.

Visít a zár, ahogy elfordítom benne a kulcsot, lépteid visszhangzanak a lépcsőházban, a függöny mögül lesem, ahogy a kocsidhoz mész.

Itt maradt az illatod, a kezed nyoma a boros pohár oldalán és a csikkek meg a sajtos rágcsálnivaló, amibe félig beleharaptál.

Rongybabaként huppanok le a szőnyegre és keservesen sírni kezdek.

Azt hiszem, ott maradt a csapdádban belőlem egy darab és nem tudom, hogy én hiányzom-e magamnak, vagy csak fáj-e, hogy a lakás már soha nem lesz olyan, mint azelőtt.

Közeleg a hajnal. Megiszom a maradék bort és azt akarom álmodni, hogy itt voltál.

Mentés

Férjhez adott a lányom

Pétert gyerekkorom óta ismerem, gyakorlatilag már az általános iskolában kikristályosodott számunkra, hogy mi egy pár leszünk, ha törik, ha szakad. 32 évesek voltunk már, de az esküvő valahogy kimaradt. Annyira egyértelmű volt a kapcsolatunk, hogy nem tartottunk igényt arra, hogy hivatalos keretek közt is meg legyen erősítve (főleg Péter nem, ahogy ez lenni szokott :-).

Elképesztő boldogságban éltünk, mindenünk megvolt, egészség, szeretet, nem kerestünk rosszul és Kata lányunk is szépen cseperedett, aki akkoriban volt 3 éves. Diósdon laktunk egy családi házban, Kata sokat játszott a kertben, én 6 órában dolgoztam és hála az égnek Pétert sem szipolyozták ki túlságosan a munkahelyén, így sok időt tölthettünk együtt. Azt hiszem elmondhatom, hogy valóban egy ideális családot alkottunk és olyan közeget teremtettünk a lányunknak, ahol nem csak fizikailag, de pszichésen is szépen fejlődhetett.

Emlékszem, május volt és Kata elé mentem az oviba, mikor arra lettem figyelmes, hogy nem szalad elém, ahogy szokott, hanem az ovi udvarán szomorkodik. Odamentem hozzá és megkérdeztem, mi a baj. Hát kiderült, hogy ma a szülőkről beszélgettek és megtudta az óvó nénitől, hogy mi nem vagyunk az apjával férj és feleség, mert nem házasodtunk össze. Hiába mondtam neki, hogy ez butaság, csak hüppögött, hogy akkor én biztos nem is vagyok az anyukája és az apukája sem Péter, nem tudtam megvigasztalni, de úgy voltam vele, hogy majd biztos elmúlik ez és minden visszaáll a rendes kerékvágásba.

De nem így történt, mert hosszú hetekig ez volt a téma, hogy anya meg apa nem házas, úgyhogy elhatároztuk, egybekelünk. Elkezdtük szervezni az esküvőt, amiben Kata is aktívan részt vett, elmagyaráztuk neki, hogy összeházasodunk, nagyon boldog volt, együtt választottunk menyasszonyi ruhát, meg neki is koszorúslányosat, kis cipőt, világoskék köveket a hajába, úgyhogy megkezdődött egy nagyon vidám és izgatott időszak. Augusztus végére nagyjából összeállt minden, a helyszín, a vendéglista, az ételek, a torta, meg persze apa ruhája is.

Férjhez adott a lányom

Egy vidéki kastélyt választottunk, óriási kerttel, rengeteg növénnyel, virággal és csodálatos szökőkúttal, itt mondtuk ki a boldogító igent és Kata adhatta oda nekünk a fehér arany karikagyűrűket (amit szintén közösen választottunk), ettől teljesen megnyugodott, hogy ő most akkor végre összeadta a szüleit és így már hivatalosan is van apukája és anyukája. Másnap persze elmesélte az oviban, hogy ő csinált nekünk esküvőt és ő adta oda a gyűrűket és tulajdonképpen ő már komoly felnőtt nő, hiszen mekkora dolog volt már egy ilyen nagy partit összehozni és legyünk hálásak, hogy az ő segítségével lettünk mi is teljes értékű felnőttek. Elképesztő cuki volt a kis csaj és persze nem bántuk meg a dolgot, nagyon jól éreztük magunkat, álomszép fotók készültek rólunk és tulajdonképpen hálás vagyok a lányomnak, hogy férjhez adott! :-)

Raffaello karikagyűrű

Ezt a csodálatos karikagyűrűt választottuk Kata segítségével. :-)