Mikor itt vagy, helyükre kerülnek a zoknik a földről, kisuhannak az ablakon a porcicák, a fogrém is szégyenkezve mászik alá a tükörről, hogy újra ragyogó legyen, hiszen ha jössz, minden ünneplőbe öltözik.

Belépsz és megtelik élettel a lakás.

A falak mosolyognak, a tér kitágul, mit eddig börtönnek és kalitkának hittem, szivárványos mennyország lesz, az óra mutatója megáll, kimerevedik, lépteid alatt boldogan nyikorog a parketta.

Körbenézel, kihúzod a fiókokat, megszereled a konyhaszekrényt, kibogozod a kábeleket, megmutatod, miért nem működik már hetek óta rendesen a porszívóm.

Férfi vagy, erős és határozott, közben csetlő-botló kisfiú, aki elpirul, mikor meglát egy kósza fehérneműt az ágyamon, jaj, nem pakoltam el, ne haragudj, alig volt időm, ugyan semmi gond, igazán szépek a csipkék.

Előveszem a bort, persze jég hideg, azóta bent áll, mióta várlak, tehát hetek óta. Vettem ásványvizet is, süt a nap az erkélyre, próbálom nem leejteni az üveget, hidd el, nem szoktam itthon magas sarkúban flangálni, csak tetszeni akarok neked. Persze felnevetsz, hogy túlzásba viszem, bújjak bele bátran a kutyusos mamuszomba, kicsit libidó csökkentő, de kit zavar, hiszen csak barátok vagyunk, átjöttél hogy megnézd, hol lakom, hogy élek, milyen az a zug, ahonnan irogatok veled, a monitor, a betűk, az asztal és a hamutartó.

Kimegyünk az erkélyre.

Két rozoga székem van, cserébe megmutatom a hatalmas napernyőt, amit még apám szerelt fel ide a korlátra, nem tudom kinyitni, segítesz, lassan hullik alá a potyogó kosz, ami a hideg téli hónapok alatt összegyűlt a redők között.

Nincs dugóhúzóm, de megoldod, hiszen férfi vagy, olyan nincs, hogy a nedű bent marad.

Töltesz nekem, koccintunk, mire igyunk, a tavaszra, egészségedre.

Az első korty savanyú, égeti a torkom, összeráncolom az arcom, mint aki citromba harapott, te gyorsan iszol és mesélni kezdesz.

Először csak a felszínen úszunk, hát mi van veled, munka, család, hogyan alakul az életed, jól vagyok köszi, rengeteg minden történik, hisz tudod, naponta írunk egymásnak, csak ritkán találkozunk.

Esteledik, már lent vagyunk a mélyben, a kapcsolatunkról beszélgetünk, a közös múltunkról, a hibákról, a félresikerült helyzetekről, elfogyott két üveg bor, nagyrészt te ittad meg, kezd fátyolos lenni a tekinteted, ellazultál már, átadtad magad a helynek és az érzésnek, hogy együtt vagyunk.

Jól érzed magad, puha vagy, egészen lágy és befogadó, én feszült, félénk és távolságtartó, nem tudom elengedni magam, annyira furcsa, hogy itt vagy, annyira örülök, hogy befeszülök tőle.

Tegyél be valami zenét, mondod, rád bízom, keress valamit.

Sötét van, fázni kezdünk, bejövünk az erkélyről, leülünk a kanapéra, hozok rágcsálni valót, zavartam csipegetem a sajtos pogácsát, egy merő görcs a gyomrom. Te hátradőlsz és mosolyogsz, kicsit berúgtál, jól áll, még sármosabb leszel tőle, megpattannak bennem az erek, annyira kívánlak, ötszáz évet adnék az életemből, ha hozzád érhetnék, de nem lehet.

Vágyrajárók

Közelebb ülsz és ráteszed a combomra a kezed.

Nagyon jó itt nálad, mondod, és elkomolyodsz, eltűnik a kisfiú és kiül a felszínre a férfi, az őserő, a hódító, a Casanova. Érzed, ahogy megremeg a lábam, tétovázol, hogy messzire mentél-e, esetlenek a mozdulataink, egyszerre kívánom hogy menj el innen és maradj itt örökre.

Ülünk a kanapén, hanyagul fújod ki a cigaretta füstöt és az egyik karodat a vállam fölé teszed, nem érsz hozzám, figyeled, mit lépek.

Hátradöntöm a fejem, hogy a karodon pihenhessen, és ezzel átszakítom a gátat, szabad jelzést adok neked, hogy tégy velem amit akarsz.

Leteszed a poharat, és nagyon lassan hozzáérsz a kezemhez. Beleborzongok, bizsereg a testem, behunyom a szemem, érzed, hogy elejtetted a vadat, tiéd a préda, én pedig rózsaszín cipellővel sétálok bele a csapdádba.

Mennem kell, mondod.

Összeroppanok, fájni kezd a világ, nem akarom hogy itt hagyj, hogy egyedül maradjak megint, de nem mondhatom, hogy aludj itt, nem lehet.

Felveszed a kabátod, megölelsz és a szám két sarkába adsz puszit, hajszál híján csók, de mégsem az.

Szeretem, hogy barátok vagyunk, mondod halkan, és kisétálsz az ajtón.

A zoknik megint előugranak a fiókból, megtámadnak a porcicák és újra koszos lesz a tükör, kihűlnek a falak és idegesítően nyikorog a parketta.

Talán nem látlak soha többé.

Visít a zár, ahogy elfordítom benne a kulcsot, lépteid visszhangzanak a lépcsőházban, a függöny mögül lesem, ahogy a kocsidhoz mész.

Itt maradt az illatod, a kezed nyoma a boros pohár oldalán és a csikkek meg a sajtos rágcsálnivaló, amibe félig beleharaptál.

Rongybabaként huppanok le a szőnyegre és keservesen sírni kezdek.

Azt hiszem, ott maradt a csapdádban belőlem egy darab és nem tudom, hogy én hiányzom-e magamnak, vagy csak fáj-e, hogy a lakás már soha nem lesz olyan, mint azelőtt.

Közeleg a hajnal. Megiszom a maradék bort és azt akarom álmodni, hogy itt voltál.

Mentés